Ugrás a fő tartalomra

Újra itt, folyt.köv.!



Itt vagyok megint, apróbb technikai elakadás volt. Anyagbeszerzés.
Aki valaha is foglalkozott varrással, jól tudja, hogy ez itt ebben az országban nem igazán megy. Azaz körülményes, nehézkes.

De most nem is ez a lényeg. Grafikusi munkám során és már a boltokban is jó ideje Christmas feeling uralkodik. Így nekem is tenni kellett valamit.

Így tehát jönnek a LaPetit díszek karácsonyra.

Anyagok már megvannak, és elkezdődtek múlt héten az első próba vágások is.


Amint megvan a 7 db termék ami a meska bolt nyitáshoz kell, ott is fent leszek, és akkor hajrá lehet vásárolgatni szépen!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jött a húsvét és a nagy hajtás.....

Őrületes készítgetésben voltam, merthogy egyik este összedobtam egy azaz 4 nyuszikát, és annyira aranyos lett....hogy beindult a gépezet. Közben készítgettem pohár alávalókat, húsvétiset, tavasziasat, aranyosat. Ezek lettek belőle: És sok-sok megrendelés érkezett szerencsére. Most viszont máris készülök a következő körökre, az anyák napjára és a gyereknapra is. ezekből viszont csak pár nap múlva mutatok valamit.

Anyák napja és készülődés!

Alig-alig jutottam a Petit-ekhez, de folyamatosan vágogattam, tervezgettem. Hiszen közeledik az Anyák napja, és egyébként is itt volt az idő valami új dologgal előállni.  Természetesen a saját igényeim alakítják a Petit cuccokat. Nagy kupi van a táskámban, mint egyébként egy női táskában szerintem mindig. És a reggeli átpakolgatás, egyik táskából a másikba, hogy passzoljon a táska a cipőhöz. Ilyenkor átdobálgatok mindent, és fokozódik a kupi. Na ezt elkerülendő kellett nekem neszesszer. Így jött az első verzió, és aztán a második. És már készül a   pénztárca is és a többiek, de íme, néhány ízelítő:    

LaPetit Love és valentin nap!

És a nagy háttérmunkálatok közepette elkészültek a Lapetit Valentin napi termékek, íme:   Mindenki kedvére válogathat itt: azaprosagok bolt Illetve megrendelheti a : lapetitdrawingdesign@gmail.com címen. Köszönöm, hogy benéztetek várlak vissza benneteket, de ha mindig értesülni szeretnétek a legfrissebb eseményekről iratkozzatok fel a hírlevelemre . Mindenkinek további szép napot!